Mese a befőttesüvegről 

Egy filozófia professzor az előadását úgy kezdte, hogy fogott egy üveget és feltöltötte kb. 5 cm átmérőjű kövekkel. Rákérdezett, hogy ugye tele van az üveg? Igen - volt a válasz.

  Ezután elővett egy dobozt, tele apró kaviccsal, és elkezdte beleszórni a kavicsokat az üvegbe. Miután a kavicsok kitöltötték a kövek közötti üres helyeket, megint megállapították, hogy az üveg tele van.

  A professzor ezután elővett egy dobozt homokkal és azt kezdte betölteni az üvegbe. Természetesen a homok minden kis rést kitöltött. Az előadást a professzor így folytatta:

 

És most vegyék észre, hogy ez az önök élete! A kövek a fontos dolgok - a családjuk, az egészségük, a partnerük, a gyerekeik, a barátaik - ha minden mást elveszítenének, velük akkor is teljes maradna az életük.

 

A kavicsok azok a dolgok, amik még számítanak, mint a munkájuk, a házuk, az autójuk.

 

A homok, az összes többi. Az apróságok. Ha a homokot töltik be először, nem marad hely a kavicsoknak és a köveknek. Ugyanez történik az életükkel. Ha minden idejüket és energiájukat az apróságokra fordítják, nem marad hely azoknak a dolgoknak, amik igazán fontosak Önöknek.

 

Fordítsanak figyelmet azokra a dolgokra, amelyek alapvetőek a boldogságuk érdekében! Hívják fel a szüleiket! Játsszanak a gyerekeikkel!

Szakítsanak időt orvosi ellenőrzésre! Menjenek el a házastársukkal táncolni! Ápolják baráti kapcsolataikat! Mindig lesz idejük dolgozni, takarítani, vendégeket hívni, rendet rakni.
...........................................................................................................................

 

 

 A cirkusz   

A jó ember életének ez a legjava,

a szeretet és jóság kicsiny, névtelen,

gyorsan elfeledett cselekedetei.

 

(William Wurdsworth)

 

Egyszer, még kamasz koromban, apámmal cirkuszjegyért álltunk sorba. Végül már csak egyetlen család volt köztünk és a pénztárablak között. Az a família mély benyomást tett rám. Nyolc gyerek szorongott a sorban, egyik sem látszott többnek tizenkét évesnél. Lerítt róluk, hogy nem dúskálnak. A ruhájuk olcsó, de tiszta. Jól nevelten vártak a sorukra, kettesével kézen fogva álltak a szüleik mögött. Izgatottan suttogtak a bohócokról, elefántok és más, aznap este műsorra kerülő látványosságokról. Érezhetően soha nem jártak még cirkuszban. Ez az este fiatal életük fénypontjának ígérkezett.

  Az apa meg az anya vezette a kis csapatot, keblük dagadt a büszkeségtől. Az asszony fogta a férje kezét, felnézve rá, mintha azt mondaná: „Te vagy az én ezüstpáncélos lovagom”. A férfi mosolyogva sütkérezett a dicsfényben, a tekintete visszatükrözte felesége néma lelkesedését.

A pénztárosnő megkérdezte, hány jegyet kérnek.

  - Nyolc gyerek-, és két felnőttjegyet legyen szíves – vágta ki peckesen az apa -, hogy  elvihessem cirkuszba az egész családomat.

   A jegyár hallatán az asszony eleresztette férje kezét, lehorgasztotta a fejét, a férfi ajka remegni kezdett.

 - Mennyit mondott? – hajolt kissé közelebb.

  A pénztárosnő megismételte az összeget.

  Nem volt náluk annyi.

  Hogyan közölhette volna az apa nyolc csemetéjével, hogy nincs elég pénze a cirkuszra? A körülmények láttán apám a zsebébe nyúlt, előhúzott egy húszdollárost, és leejtette a földre. (Tudni kell, hogy semmiféle értelemben nem számítottunk tehetősnek!) Lehajolt, felvette a bankjegyet és megkocogtatta a férfi vállát.

  - Elnézést uram, ez a zsebéből esett ki. A férfi pontosan tudta, mi történt. Eszébe se jutott volna kérni, az önkéntes segítséget mégis elfogadta kétségbeejtően szorult helyzetében. Mélyen apám szemébe nézett, két kezébe fogta apám jobbját, megmarkolta a húszast, s egy könnycsepp gördült le arcán:

  - Köszönöm, kedves uram. Ez rengeteget jelent nekünk.

  Visszaballagtunk az autónkhoz, és hazahajtottunk. Aznap este számunkra elmaradt a cirkusz, mégsem éreztük úgy, hogy lemeradtunk volna valamiről.
..................................................................................................

 
                    A lélek vaksága   

Volt egyszer egy vak lány. Gyűlölte magát a vakságáért. És gyűlölt mindenkit, kivéve szerető barátját. Ő mindig mellette állt, mindenben segítette.

Egy nap azt mondta a lány:

- Ha látni tudnék, hozzád mennék feleségül.

Egy napon valaki ajándékozott neki egy pár szemet. Mikor levették a kötést, látott. Látta a barátját is.

Ő megkérdezte:

- Most, hogy már látsz, hozzám jössz feleségül?

A lány ránézett és látta, hogy a barátja vak. Már a fiú becsukott szeme is sokkolta. Erre nem számított. Már a gondolattól is irtózott, hogy egy életen keresztül a csukott szemeit nézze.

A barátja elment és másnap a lány levelet kapott tőle, amiben ez állt:

- Nagyon vigyázz a szemeidre kedvesem, mert mielőtt a tiéid lettek volna, az enyémek voltak.   

 

(ismeretlen szerző) 

............................................................................................................................

Bruno
Ferrero - Elvitte a szél

A liget területén lévő pázsit közepén kinyílott egy pár pitypang. Az egyik szép sárga virágú, erős fejletettebb volt, mint a többi. Derűs képet nyújtott, mint a májusi este.
A virág hamarosan magba szökött. Hópehelyhez hasonló, könnyű kis ejtőernyők övezték a magjait. Terveket szőttek és találgatták:
- Hol tudnak majd gyökeret verni?
- Ki tudja?
- Csak a szél tudja.
Egy szép napon elragadta őket a szél. A magocskák belekapaszkodtak az apró kis ejtőernyőkbe és tovarepültek.
- Sziasztok... Sziasztok.
Többségük sikeres repülés után mezőkön, kertekben kötött ki. Csak egy volt közülük, amelyik nemsokára egy járda szegélyében lévő kis hasadékba esett. Csak egy jelentéktelen kis rögben kapaszkodott meg.
- Ez mind az enyém - mondotta.
Fontolgatás nélkül helyet foglalt. Csírát és gyökeret engedett a szűk kis repedésben.
Pár méterre tőle egy düledező padocskán egy fiú üldögélt. Tekintete zavart és felindult volt. Nagy gondja lehetett, mert kezét ökölbe szorítva, kétségbe esve hadonászott.
Észrevett két gyenge kis levelet a cement közötti repedésben.
- Kár a gőzért, nem fogsz boldogulni, úgy jártál mint én - és eltaposta a fiatal hajtást.
Másnap észrevette, hogy a megnyomorgatott hajtás kiegyenesedett és a két levélből négy lett. Hosszú ideig szemlélte a bátor kis hajtást. Sőt, naponta visszatért hozzá. Föltűnt neki, hogy rövid időn belül kinyíltak a sárga virágok és virítottak mintha boldogságukat hirdetnék.
Az idő múlásával a fiú úgy érezte, hogy a harag és a megalázás fájdalma enyhülni kezd benne. Kiegyenesedett és teleszívta tüdejét friss levegővel. Érezte, hogy a gondjai tovaszállnak.
Megvan! Nekem is lehetséges egy újrakezdés.
Nevetni és sírni szeretett volna. Megsimogatta a virágokat. A növények is megérzik, ha szeretik őket. A pitypangnak is ez volt élete legszebb napja.

Ne kérdezd a széltől, miért ragadott magával. Küzdj, dolgozz akkor is, ha a cement rideg keze fog tartva.
Ezeket a kis történeteket a szél hozta magával. Csak a szél tudja, hol vernek gyökeret, és hol szöknek virágos díszbe. (Forrás: Bruno Ferrero - Csak a szél tudja című könyve)

................................................................................................................

       

Oldal: történetek
SZEMA HONLAPJA - KÁVÉZ ÉS PIHENJ VELEM - © 2008 - 2024 - szema.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat