SZEMA HONLAPJA - KÁVÉZ ÉS PIHENJ VELEM

ÉREZD JÓL MAGAD!


fantasy sorelválasztók                   
Yari története (befejezetlen könyv) 

A nevem Yari. Indiában élek, mióta eszemet tudom. Rövidke történetemet, mesélem el, pár oldalban.

1.

 Akkor jöttem rá,hogy minnél idősebb leszek,annál jobban megszenvedem az életet,mikor tíz évesen eladtak a szüleim. Nem haragudtam rájuk,hisz majdnem mindenki ezt tette,abban az időben. tíz évesen már használható voltam munka téren.Egy gyárba küldtek,ahol ruhákat varrtam,amiket aztán Európába,és Amerikába szálítottak.olyan helyekre amikről én sose hallottam.Számomra ismeretlen,és messzi világ volt.Akárcsak a ruhák.Sose láttam őket,teljes egészében,mert rám mindig csak egy kis része volt bízva. Keserves munka volt,főleg egy 10 éves,keveset látott kislánynak.Az ujjaim folyton sebesek lettek a tűtől,s összevéreztem velük a ruhákat,míg végül egyik nap kiraktak.

 Ezekért mi pénzt kapnánk,ha nem mocskolnád be őket véreddel!-üvöltötte képembe a vezető.sose láttam még ilyen embert.hatalmas volt,és bőre sokkal világosabb volt mint az enyém.a haja,a szempillája,a szőre,és a szemöldöke úgyszintén.Most vörös volt a feje,és a szeme a dühtől.Még aznap kidobtak.Nem igazán értettem,miért baj ha vörös pöttyök díszelegnek a ruhán,hisz az enyémet mindig beborították azok,s senki nem szólt értük.Azt tanácsolták,menjek a Nagy Asszonyhoz. Nem tudtam,ki az,és hol keressem,így némi útbaigazítás segítségével,elindultam.

 2.

 A sok nyomornegyed után,azt hittem a mennyországot látom,mikor megpillantottam egy hatalmas és gyönyörü palotát.Félszegen beléptem a kapun,és szemem elkerekedett a látványtól.Körülöttem mindehol virágfüzérek borították a fákat,a kertben szebbnél szebb és illatosabb virágok,és gyümölcsök nőttek.a fákon madarak énekeltek,a füvön pávák tollászkodtak.a palota sok színü volt,rengeteg kép volt ráfestve.Szőkőkutak,és színes szobrok ékesíteték még a kertet.Köpni,nyelni nem tudtam ennyi szépség láttán.Egy pillanatra azt hittem álmodom,de ekkor megpillantottam a Nagy Asszonyt.Rögtön tudtam hogy ő az.Piros szárit viselt,arany hímzésekkel,egész testét ékszerek borították,arcán festék volt,kezein henna,minden lépésénél csilingeltek ékszerei.Derékig érő,fekete,selymes haja volt,amit befonva viselt.Azt is apró fehér virágok díszitették.Megszeppenve álltam ott,homokszínű,kenderből készült ruhácskámban.Piszkos ujjaimmal,elkeseredetten próbáltam rendbe hozni kócos,vállig érő hajamat.Szégyelltem hogy így nézek ki,nem is mertem a Nagy Asszonyra nézni.Mikor odaért,államat a kezébe fogta,és felemelte.Belenéztem a szemeibe.Fekete lélektükrei titokzatosságot suggaltak.Nem volt öreg,talán még a negyvenet se töltötte be.Felnevetett,csilingelő hangját visszaverték a palota üvegei.Pár percig vizsgálta arcomat,majd megnézte a körmeimet,a hajam és a fogam,aztán bólintott és elment.Én sietve egyenesbe vágtam magam,összetettem a két kezem,és meghajoltam hátának,ahogy másoktól láttam.Néhány fiatal lány odajött hozzám,s kezükkel intettek hogy kövessem őket.Én szótlanul mentem utánuk,s közben még mindig tátott szájjal csodáltam a kertet és a palotát.Színes,finom anyagba öltözött nők melett haladtunk el,kik korsót vittek fejükön,vagy épp egy tehenet hajtottak,vagy karjukról kosár csüngött benne,gyümölcsökkel.Senki se figyelt ránk,mindenki tette mindennapi teendőjét.Nem értettem miért hoztak ilyen csodás helyre.Megfordult a fejemben,hogy talán itt fogok lakni,és virágot fűzök majd,vagy korsót cipelek.Ma már csak keserűen mosolygok akkori naivitásomon.De ez a gondolatom hamar tovább szállt,mikor kiértünk a kertből,és egy föld úton haladtunk tovább.Kis idő múlva,ahogy hátrapillantottam,eltünt szemem elöl a kert és a palota.Zavartan néztem a lányokra,akik csak mentek tovább egy szót se szólva.Úgy gondoltam,jobban teszem ha én se szólok,így csak csöndben mentem utánuk,s figyeltem az utat.Lassan elérkeztünk egy erdőhöz.Hatalmas fái voltak,belülre nehezen hatolt be a napfény,így mindig sötétség uralkodott benne.Nem akartam bemenni,de a lányok rendületlenül haladtak tovább,be,a fák közé.Tanácstalanul álltam,majd inkább utánuk szaladtam,mert egyedül se akartam lenni.Beljebb érve,már nem találtam olyan félelmetesnek az erdőt.Egy kis agyag kunyhóhoz vezettek,rámutattak,majd sarkon fordultak és elindultak vissza felé.nyilván itt fogok lakni.gondoltam magamban,majd kis tétovázás után bemásztam.Egy egyszemélyes kunyhó volt,felállni nem tudtam benne,csak térdelni,és így is örültem hogy nem vertem be a fejem a tetejébe.egy pokróc volt leterítve a földre,melette egy tál.a fejem fölött három nagyobbacska szabályos lyukat vettem észre.ott jön be a levegő.okoskodtam magamban.miután feltérképeztem a kunyhót,leültem a pokrócra,és gondolkodni kezdtem azon,hogy kerültem ide,és miért,mit fogok majd csinálni ezentúl,és egyáltalán miért van ez az egész.ekkor egy fej zökkentett ki gondolataimból.Ijedtemben hátraugrottam,és beütöttem a fejem.felszisszentem és kezemmel odakaptam.

 -Háháhá! Így jár aki nem akar dolgozni! Takarodjál kifele barátocskám,ha jót akarsz,különben...ne..ne is akard megtudni mi történik különben.a lényeg az hogy gyere ki de nagyon gyorsan te kis giliszta kinézetü valami!-üvöltötte a fej majd eltünt.én halálra váltan,ültem ott,a felét felsefogtam a fej hadarásából,de annyit megértettem hogy ki kell mennem.A kunyhótol nem messze,egy fa tövében,ült a fej és a tulajdonosa.egy szórakozott férfi volt,de látszott rajta,hogy erős ember,és nem érdemes vele packázni.végigmért,szemében megcsillant valami,miközben bajuszát simogatta.

 -A teheneket kiviszed,a rétre,megfejed őket,ha itt az ideje,majd visszahozod őket.világos?-hadarta unottan.-Ha egy tehenet is elvesztesz,vagy megsérül,rajtad fogják leverni az árát.

 -mondta és gonoszan elmosolyodott,s pár pillanatig méregetett.majd a mosoly eltünt az arcáról,és elkezdett üvölteni.

 -Hát te még mindig itt vagy?! Nem megmondtam mit csinálj?!

 Magából kikelve hadonászott,én meg a gyors váltástól,megijedtem és rögtön nekiiramodtam.a tehenek felé vettem az irányt.Békésen legelésztek,észre se vették hogy ott vagyok.Még soha nem láttam ilyen jószágot elötte.tágra nyílt szemekkel méregettem őket.csontsoványak voltak,és homokszínüek,egy foltot se láttam rajtuk.Bizonytalanul odasétáltam az egyikhez.attól féltem hogy rámugrik,vagy leharapja a kezem.De az észre se vett,csak tovább rágott.Picit megnyomtam az oldalát.

 -Nem mész?-kérdeztem tőle barátságosan.nem értem miért hittem hogy majd megért.kiváncsian szemléltem,hogy mit reagál,és csalódottan láttam hogy semmit.

 -Nem íííígy!-vonyította a férfi,elhúzva az utolsó szót.egy szinpadias sóhaj mellékletébe,feltápászkodott,és odajött mellém.

 -Így.-mondta,majd felkapott egy ágat a földről és nagyot sózott az állatra.az felbődült,és megindult,utána a többi.a férfi eldobta az ágat,és visszatelepedett a fa tövébe.morgolódva letépett egy fűszálat és elkezdte rágni.elfordultam tőle és elindultam a tehenek után.kis idő mulva kiértünk egy tisztásra,ahol a tehenek,jól nevelten megálltak,és újra legelészni kezdtek.Én kiváncsian jártkáltam az állatok között és vizsgálgattam őket.mindegyik csontjuk kiállt,és olyan furcsa szemeik voltak...olyan száraz,vagy nem is tudom.emlékszem jó sokáig vizsgálgattam a szemüket.pár óra mulva a tehenek abbahagyták az evést,és bőgni kezdtek.eljött a fejés ideje.gondoltam izgatottan,és a magammal hozott vödörrel odamentem az egyikhez.először ügyetlenül ment,de végére már egész szépen megtudtam őket fejni.igen kevés tejet adtak.mikor végeztünk,visszamentünk az erdőbe,ahol a tehenek lefeküdtek és pihentek.így telt el az első napom.már jó pár napja csináltam ezt,mikor észrevettem egy rövidebb utat,a tisztás felé.elhajtottam hát arra a teheneket.ez egy békésebb része volt az erdőnek nem találtam benne se embert se állatot.csalódnom kellett.valamelyik nap ahogy így hajtottam a teheneket a rövidebb úton,felfedeztem egy apró nád kunyhót.megtorpantam.soha nem láttam ezt a kunyhót idáig.nem mertem se bemenni,se ott álldogálni tovább,nehogy kijöjjön valaki,így sietve tovább hajtottam a jószágokat,de nagyon foglalkoztatott a gondolat,hogy ki lakhat ott bennt.Pár napig mindig elhaladtam a kunyhó elött,és titokban reménykedtem benne hogy egyszer csak kijön valaki.úgy is lett.egyszer épp jöttem vissza a rétről,mikor láttam hogy a kunyhó elött,egy öregember ül.hosszú ősz haja,és szakálla volt.szintén vékony volt,akárcsak a tehenek,s csak egy ágyékkötőt viselt.a csodálkozástól leesett az állam,teljesen leblokkoltam,csak álltam ott,nagyra kerekedett szemekkel,és néztem az öregembert,aki csak mosolygott.a tehenek nem értették mért álltunk meg,de nem is nagyon gondolkodtak rajta,elkezdtek itt legelni.az öreg felemelte a kezét,amitől én ijedten hátráltam egy lépést.kiváncsian vártam mit tesz.végül intett kezével hogy menjek oda.lassan,nagyon lassan elindultam hol rá,hol a tehenekre nézve.évszázadoknak tünt,mire odaértem.

 -Mi a neved?-kérdezte halkan,de jól hallottam,tiszta,mély hangján.nem szólaltam meg,mintha elvágták volna a nyelvem,csak álltam ott némán,és néztem az öreget.ő türelmesen várt,és mosolygott.

 -Yari.-böktem ki végül,nagyon halkan,és nem voltam biztos benne hogy meghallotta.bólintott,majd ujra megszólalt.

 -Akkor Yari,kérlek ülj le.-olyan kedvesen szólt hozzám,mint még senki soha,és továbbra is csak nézett,azzal a sokat látott,tapasztalt tekintetével.egyből tudtam hogy nem akárkivel ülök szemben.valami hatalmas ember lehet.gondoltam.leültem,vele szembe,törökülésben,ahogy illik,s kiváncsian vártam mondandóját.Kicsit felvont szemöldökkel néztem rá,nem teljesen bíztam meg benne,s kételkedtem tudásában.ekkor megszólalt.

 -Kérsz teát?-a szemem elkerekedett,ő meg a válaszra se várva,kihozott két agyagcsészét,s egy teáskanna félét.kitötlötte nekem a teát,de mikor már betelt a csésze,akkor is töltötte tovább,már minden teában úszott,amikor nem birtam tovább és felkiáltottam.

 -Nem fér bele több!!Tele van,nem látja?-ekkor abbahagyta s rámnézett.

 -Ahogy ez a csésze tele van teával,úgy te is tele vagy előitéletekkel.addig nem tudom elkezdeni míg ki nem üríted csészéd.-kerek szemekkel néztem,rá de értettem a hasonlatot.kiittam a csésze tartalmát és éhesen ittam szavait.így keződött első tanításom.onnantól kezdve mindennap eljártam hozzá,s csak beszélt beszélt,nem érdekelte mennyit értek meg belőle és mennyit nem.őszintén bevallva,keveset értettem,de amint hazaértem,rögtön a mondandóján gondolkodtam.se a férfi aki első nap megmutatta hogyan kell a tehenekkel bánni,se a lányok,se N.A nem tudta hogy a bölcs tanításait hallgatom.örültem, s büszke voltam arra,hogy engem tüntetett ki figyelmével,s engem fogadott tanítványává.

 3:

 A születésnapokat akkoriban,nem tartottuk számon,de kezdtem érezni hogy lassan egy éve már hogy itt vagyok.Egyik nap újra beigazolódott,az hogy minnél idősebb vagyok annál rosszabb lesz.N.A. személyesen jött el kunyhómhoz,hogy bejelentse mától,a Palota szobáit is én takarítom.Évről évre nehezebb dolgom volt.11 éves voltam.hajnalban keltem,s 1 kilómétert gyalogoltam,hogy a szobákat kitakarítsam,aztán vissza,majd rohantam a tehenekhez,akiket ki kelett vinni,s megkelett fejni őket,majd gyalogoltam vissza újra takarítani.estére értem oda csak a bölcshöz,akit Lal-nak hívtak.gyakran elaludtam óráin,ő meg hagyta,hadd pihenjem ki magam,majd időben felébresztett,és hazaküldött,ahol aludtam tovább,s hajnalban keltem újra,hogy megint végigcsináljam.szemem folyton karikás volt,s lefogytam.ételt csak a saját magam gyűjtögette gyümölcsköből szereztem,vagy néha Lal adott,vagy amikor takarítottam,a maradékokat ettem meg.egy évig így ment minden áldott napom.ez az egy év úgy tünt,mint ha húsz lenne.lassan tizenkét éves lettem.egyik reggel arra ébredtem,hogy vérben úszok.iszonyatosan megijdetem,s kerestem magamon a sebet.majd rájöttem hogy nem seb,nővé érettem.eszembe ötlöttek,a lányok akiket elhurcoltak,mikor vérezni kezdtek,s késöbb megtörten,sírva jöttek vissza.megijedtem s próbáltam elállítani a vérzést,de nem ment.Indiában ha egy nő elkezd vérezni,gyereket csináltatnak vele,mondván hogy már nő.Aznap késve érkeztem a Palotámba,ruhámon látszódott a vér.Balszerencsémre,az egyik folyosón N.A. jött velem szembe.

-Mi van?megvágtad magad?-vetette oda durván.már korántsem volt oylan kedves,és szerény mint első alkalommal.majd a válaszomra nem várva,elkerekedett a szeme.odasietett hozzám,s szoknyám alá nyúlt.Megijedtem,nem tudtam hogy mit csinál,s nem tudtam ellene semmit tenni.felemelte kezét,melyen vér volt,majd azzal a mozdulattal pofán vágott.Én elkezdtem sírni,ő meg üvöltött.

 -Miért nem szóltál?! Miért nem szóltál?! Déva,Rádi, vigyétek ahova kell!-intett két lánynak aki karon ragadtak s elhurcoltak.arcom,könnyes és véres volt,fejem tele kérdésekkel,félelemmel,nem tudtam hova visznek,féltem hogy Lal megharagszik,hogy nem megyek el hozzá,nem tudtam mi lesz a tehenekkel,s nem tudtam mi lesz velem.Egy szobába hurcoltak,amiben nem volt más csak egy rozoga fa ágy és egy mosdótál.Tiszta alsónemüt és vattát adtak.Elmagyarázták mit csináljak vele,majd utasítottak hogy ne menjek sehova egy hét múlva visszajönnek.Egy hét! Hisz az nagyon sok idő!gondoltam,s lehuppantam az ágyra.ránéztem a mosdótálra,majd lassan felálltam,s odamentem.a víz tükrében megláttam elgyötört arcomat.hátrahőköltem az ijedtésgtől,s belecsaptam a vízbe,hogy ne lássam többé.gyorsan megmostam arcom és kezem,majd visszaültem az ágyra,s többet nem mentem a víz közelébe.Mindennap kétszer beadtak az ajtón,egy banánt,és egy pohár tejet.így ment ez egy hétig.rettenetesen unatkoztam.többek közt,aludtam,s az apró abalknál állva,figyeltem a kertet.olyan elérhetetlennek tünt.Mikor letelt a hét,értem jöttek.Mostmár nem véreztem,s ennek nagyon örültem.a lányok intettek hogy menjek utánuk,én meg szó nélkül mentem.Lementünk a kertbe,majd ki a kapun,amin legelőször bejöttem.Kinnt,nagy forgalom volt.Sovány teheneket hajtottak,biciklivel vittek gyümölcsöket,s hatalmas kosarakat,gyerekek szaladgáltak egy labdát hajkurászva,vagy feketébe öltözött asszonnyok,kuporogtak a földön,kezüket kinyújtva.Volt aki hangosan kínálta portrékáját,volt akit épp az utca közepén borotváltak meg egy pengével.nem bírtam betelni a sok látnivalótól,szemem emberről emberre ugrált.rámkiáltottak a lányok,feleszméltem és utánuk szaladtam.utasítottak hogy ne maradjak le.elértünk a forgalmas utca közepére,ahol egy pirosra festett házba mentünk be.Nem tudtam mi az,lévén hogy nem tudtam olvasni.Egy bajuszos férfi várt minket.végigmért,majd ugyanugy megvizsgált ahogy N.A. tette egykor.

 -Hm.szép,szép...N.A. mit üzent?

 -Azt hogy harminc.

 Nem értettem ezt az apró párbeszédet.A férfi bosszúsan megcsóválta a fejét,majd nadrágjából elkotort valamit.bizonyára pénz volt,majd odaadta a lányoknak,s újra rámnézett.

 -Mennyi?

-Tizenkettő.

 -Hogy hívják?-kérdezte,de a lányok szótlanul álltak,s értetlenül néztek egymásra,majd rám.nyilván nem tudták a nevem.

 -Yari.-szólaltam meg,halk hangomon.Mindnyájan rámnéztek,mint akik csak most vettek volna észre.Én elpirultam,s elszégyelltem magam,nem is tudom miért.mert megmondtam a nevem?nevetségesnek találtam,pedig mégsem volt az.Majd a férfi felnevetett,meghajolt a lányoknak,s intett hogy elmehetnek.Ők elmentek,én meg kétségbeesetten néztem utánuk.Az egyik visszafordult,s sajnálkozó arccal,sok szerencsét kívánt.nem értettem mihez,s újra elkezdtem pityeregni.

 Ne sírj.Senki nem fog bántani.-Mondta a férfi,de nem úgy nézett ki,mint aki el is hiszi amit mond.intett hogy menjek utána.elindultam.körülöttünk csak szobák voltak,majd felmentünk egy emeltre ahol székek,asztalok és fotelek voltak.Lányok ültek benne,nagyjából annyi idősek mint én,volt aki idősebb volt.Az összes cigarettát szívott,rengeteg festék volt arcán,s hátrahőkölve néztem,hogy egy apró szoknya volt rajtuk,meg egy csík ami eltakarta mellüket,meg magas sarkú cipő,és harisnya.ijedten néztem,nem akartam ilyen lenni.tovább mentünk,ahol újabb szobák voltak.némelyikből nevetgélő férfi jött ki,mellette egy hasonló lánnyal,mint a társalgó beliek.felnézett rám,szemében mérhetetlen szomorúság volt.megcsóválta a fejét,majd tovább ment a férfivel együtt.Elértünk a folyosó végére,ahol a férfi bevezetett egy szobába.tele volt ruhákkal,tükrökkel és festékekkel.értetlenül néztem a férfire,aki leültetett egy székre,s ő is leült,majd megszólalt.

 -Most már nagylány vagy.Tudsz gyereket szűlni,ami hasznos a társadalomnak,mert majd ők is munkába állhatnak.Azért jöttél ide,mert N.A. nem volt megelégedve munkáddal.-itt elkerekedett a szemem,s újra sírni kezdtem,ő meg csak folytatta tovább.-ezeket a ruhákat fogod felvenni,s ezekkel a festékekkel fogod kifesteni magad.Férfiak fognak idejönni,hogy gyereket csináljanak neked.-szörnyülködve hallgattam majd félbe szakítottam.

 -És mi lesz a gyerekekkel?

 -Egy néninél fognak nevelkedni amíg annyi idősek nem lesznek,hogy munkába állhassanak.Ezek a nénik és bácsik,olyan emberek akiknek nem lehet gyerekük.ezért örökbe fogadnak egy olyat,aki egy ilyen helyen született.Ma már Indiában kevesen vannak,akiknek saját gyerekük van.Yari...Te is egy ilyen helyen lettél...a te szüleid is olyan szülők voltak,akiknek nem lehetett gyerekük.-a szemöldököm a magasba csúszott,elkerekedett a szemem.ők nem a szüleim voltak?akik játszottak velem,akik szerettek,akik ennem adtak,azok nem a szüleim voltak?s akkor hol van a rendes anyukám,s apukám? Hol vannak? Tomboltam magamban,de fennhangon nem szólaltam meg,csak egyre sűrűbben potyogtak a könnyeim.a felismerés hogy az igazi szüleimet,sose fogom megismerni,szőrnyű volt.a férfi zökkentett ki gondolatmenetemből.

 -Sírd ki magad.és pihenj.holnap munkába állsz.a 11-es szoba a lakóhelyed,és az 5-ös a munkahelyed.-felse fogtam,hogy mit mondott csak sírtam magamban.sírtam,amiért Lal ott ül az erdőben egyedül,és én nem vagyok vele,nem hallgathatom tovább tanításait,nem mehetek többet a tehenekkel ki a rétre.eddigi életemet pokolnak gondoltam,de rájöttem a menyország volt.az igazi szenvedések csak most kezdődtek.Pár óra múlva felálltam a székről,s megkerestem a 11-es szobát.lenyomtam a kilincset,s beléptem.ez a szoba kékre volt festve,egy ágy állt benne,egy mosdótál és egy szekrény.az ágyhoz botorkáltam,ledőltem rá,és mély álomba zuhantam.másnap a tegnapi férfihang ébresztett.tájékoztatott hogy menjek le a földszintre reggelizni,majd öltözek föl,lessem el a lányoktól hogy csinálják,és kérjem meg őket hogy segítsenek.kikászálódtam az ágyból,s megmostam az arcomat,majd a földszinten megkerestem az ebédlőt.Zabkása volt reggelire.mikor végeztünk elindultam a lányok után az öltözőbe.a tegnapitól még mindig nagyon kivoltam,így nem is figyeltem mit csinálok,és hol vagyok.

 -Nézzétek,új lány! Mi a neved?-Kis időbe telt mire rájöttem,hogy hozzám beszélnek.

 -Yari.-Feleltem halkan.

 -Hm...akkor bízd csak ránk,az öltözködést és a festést.-mondták,majd rámnevettek.nem tudtam visszamosolyogni,nem is érdekelt hogy mit csinálnak velem.leültettek a székre,s végre a tükörbe néztem.nem ismertem magamra.egy teljesen más lány nézett vissza rám,hatalmas fekete szemekkel.mintha éveket öregedtem volna.az egyik lány felkapott valami pamacsot,s egy bőrszinü porba beletette,majd elkezdte az arcomat simogatni vele.

 -Na ide sok púder kell ám,mert olyan karikásak a szemeid hogy én ilyet még nem láttam! Szerintem lilával fogom megcsinálni a szemed,meg majd választok neked egy lila ruhát,is és a szád...-csak fecsegett és fecsegett,de én nem figyeltem rá.végül 10 perc múlva kész volt az arcom.újra a tükörbe néztem,és majdnem elsírtam magam a látványtól.nem én voltam ott.egy idős,kimázol,lány volt ott.elszörnyedve néztem magam,míg az elöbbi lány elrángatott a tükörtől a ruhákhoz.kiválaszott nekem egy lila ruhát,ami nem takart semmit.hebegtem habogtam,próbáltam neki elmagyarázni hogy ebben kinn van mindenem,és hogy ilyet nem szabad felvenni,de elhallgatatott.

 -Ha kérdezné bárki is,17 éves vagy.Most pedig próbálj mosolyogni,hamarosan jönnek a vendégek.-furcsán ejtetté ki az utolsó szót,s ajkát egy kicsit lebigyesztette,mintha nem örülne neki.

 -Te ezt élvezed?-kérdeztem tőle halkan.Az elöbbi lelkesédéből minden szétfoszlott,s egy pillanat alatt megváltozott.leroskadt egy székre és szomoruan nézett rám.

 -Nem..hogy is élvezhetném?De beletörődtem,feladtam.Rengeteg gyerekem van már,de egyiket se ismerem,s nem is ismertem soha.Mindennap rémálom bemenni egy szobába,s mindig sírva jövök ki.de jó képet kell hozzá vágnom,mert ezért kapok pénzt.-lemondóan sóhajtott egyet,majd felnézett rám.

 -Majd meglátod,milyen.Most viszont menjünk.-felállt,és elindult a társalgó felé.utána mentem,habár a magas sakrú cipőben nem tudtam járni,folyton kiakart fordulni a bokám,s a térdeim összeütköztek.nagy nehezen eljutottam a társalgóig,ahol ismét cigarettáztak,és beszélgettek.leültem egy székre,és vártam mi lesz.ekkor belépett egy férfi.harminc éves lehetett,nem több.nem indiai volt,hanem fehér.elhallgattak a lányok,és kihívóan néztek a férfira.én lehajtottam a fejem,nem mertem rá nézni.

 -Ő.-mondta a férfi,és bizonyára valakire rábökött az ujjával,amit én nem láttam,lévén hogy még mindig levolt hajtva a fejem.felpillantottam,s láttam ahogy egy lány már áll is fel,egy lemondó sóhaj keretében.majd nagyot mosolygott a férfira s elindultak.nagyot sóhajtottam.ezúttal megúsztam.de nem lesz ez mindig így.igazam volt.a férfi megtorpant,s rámmutatott.

 -Nem is.Inkább ő.-Ijedten néztem rá,majd a lányokra,akik szintén ijedten,és sajnálkozva néztek rám.Nagyon lassan felálltam és elindultam az 5-ös szoba felé.még egyszer hátra néztem a lányokra akik csak bámultak rám.majd ahogy becsukódott mögöttünk az ajtó,újra zsivaly támadt oda kint.remegve néztem a férfira.bizonyára látta hogy még soha nem csináltam ilyet.

 -Nyugi.nem nagy ügy.pár perc alatt végzünk is.-remegve álltam továbbra is,majd ledöntött az ágyra,rámfeküdt és felhúzta a szoknyámat.lehunytam a szemem,és könnycseppem utat tört magának a 3 cm festékben.a fájdalomtól hatalmasat sikoltottam,majd a férfi leszállt rólam.

 -Na látod.ennyi volt.-mondta,s mint aki jól végezte dolgát,felhúzta nadrágját,s kiment az ajtón.én csak feküdtem az ágyon teljesen megkövülten.ezt kell majd mindennap csinálnom?nem.én ezt nem csinálom!Tizenkét éves szívemben,tűz gyulladt,ahogy ott feküdtem,szétkent arcommal.nem tudom mennyi ideig feküdhettem ott.egyszercsak bejött az a lány aki kifestett,és mellém ült.

 -Jól vagy? Tudom,az első mindig ilyen.de majd megszokod,idővel ne félj.-nem szóltam,de magamban hevesen ellenkeztem.a saját szobámba vonultam,lefeküdtem az ágyra,és hosszasan sírtam,míg végül álomba merültem.a következő napokban,egy férfi se bökött rám.pár hét múlva,ijedten vettem észre hogy nő a hasam.szaladtam a lányhoz,aki felvilágosított hogy terhes vagyok,és kilenc hónap múlva gyereket szülök,addig nem kell férfival lennem,mert nem hálnak várandós lányokkal.addig a kilenc hónapig,én takarítottam.de százszor jobb volt,mint a szobában lenni egy idegennel.mikor letelt a kilenc hónap,megszültem első gyermekem,tizenhárom évesen,iszonyú fájdalmak közt.egy pillantást vethettem rá,és kitépték karjaim közül,és elvittek egy olyan párnak,mint amilyenek az én szüleim.sírtam,üvöltöttem,bömböltem mint egy kisgyerek,szídtam Istent,az életet,a halált.estére kimerülten dőltem az ágyamba.Pár hét múlva ismét engem válaszottak.Egy negyven év körüli férfi volt.bementünk a szobába,én meg automatikusan ledőltem az ágyra,de felrántott.

 -Ne!mit csinálsz?-értetlenkedve néztem rá.hogyhogy mit csinálok?majd suttogóra fogta,és folytatta tovább.

 -Nézz rám! Nem ismersz meg? -Szemébe néztem,pár másodpercig,ő pedig várta a hatást.már épp bólintottam volna,hogy nem,mikor mint a villám eszembe jutott minden.képek,hangok,szagok,s a felismeréstől majdnem felkiáltottam.

 -Apa!-hűledezve álltam ott,ennél többet mondani se tudtam.illetve nem apa.nevelőapa.az igazi apa valahol máshol van.talán nem is él.de ezt majd késöbb.ezt az apát szerettem,ő nevelt,ő játszott velem.ő adott el.elkomorodott a szemem.

 -Jézusom,mit tettek szegény kicsit Yarimmal.-magához ölelt,én meg szinkronizáltam magamban.inkább: mit tettél szegény kicsi Yariddal.?.de most haragnak itt nem volt helye.hirtelen eszembe jutott hogy mit keres ő itt egy ilyen helyen.

 -Mit csinálsz te itt?

 -Hogyhogy mit csinálok? Három éve kutatunk utánad,s mikor megtudtam hogy itt vagy,rögtön eljöttem.amint beléptem,felismertelek.nagy hiba volt hogy...el...vittek...-mondta akadozva.nem bírta kimondani a szót,hogy eladtak,elküldtek,kidobtak.de nem fájdítottam tovább a szívét,csendben maradtam.

 -Azért jöttem hogy elvigyelek innen.hozd a dolgaidat,és mehetünk.-megkövülten néztem rá.attól féltem hogy hirtelen valaki felráz,hogy ébredjek fel,vár a munka.szomoruan vártam az álom végét.de apám rázott meg.

 -Yari!nem hallod? Pakolj,és menjünk.-rájöttem,hogy nem álom.Leírhatatlanul örültem,és izgultam.

 -Nincs mit össze pakolnom,nincs semmim,a régi ruhámat kidobták,csak az egyszeri fizetésem,ami nálam van.-a fizetésem...mosolyogtam keserűen.fele annyit kaptam mint más lányok.itt gyerekenként fizettek.de az én kisbabám túl vékony volt,ráadásul ő volt az első,plusz fiatal voltam,és nem elég szép,ezért csak fele annyit kaptam.mikor próbáltam felhívni rá a vezető figyelmét,hogy ez igazságtalanság,pofán vágott.nem említettem többet a témát,de a pénzt magamnál tartottam.nem bíztam senkiben.

 -Karolj belém,és vágj gondterhelt,és szomoru képet,mint általában,nehogy rájöjjenek valamire.-bólintottam,és úgy tettem ahogy mondta.kilptünk az ajtón,apám meg elindult a kijárat felé.nem néztem senkire.odaértünk a vezető férfihoz.

 -Elviszem egy pici sétára a szép hölgyet.-mondta apám,és rákaccsintott a vezetőre.remekül csinálta a színészkedést.én csak néztem a földet,féltem hogy elrontok valamit.apám előhuzott a nadrágjából,pár darab ropogós bankót,s átnyujtotta a férfinak,aki bólintott.mocsok.gondoltam magamban.

 -Pár óra múlva vissza hozom.-szólt apám,és már el is indultunk az ajtó felé,kiléptünk s addig sétálunk amíg látótávolságon kívülre nem értünk.nagyon boldog voltam,a nyakába ugrottam,és vísitottam örömömben,mint egy kislány.ő csak mosolygott,és vett nekem szép kis rongybabát,amolyan vigaszdíjul.megettünk egy fagyit.csodálatos nap volt.sose ettem elötte fagyit,nem is volt rá pénzem,apám nagyon kitett magáért.de ekkor rendőrök érkeztek.én végignéztem magamon,és nagyon megijedtem.hisz az egész amit csináltam,illegális volt.apámat és engem elfogtak,és a főnőkük beszélni kezdtett.az egész utca körénk csődült.

 -Attik Dási,letartóztatom,kiskorú kurtizánokkal, való...

 -De ő..-szakította félbe apám,de ekkor megütötték.a tömeg felhördült,s egy pillanatra nem figyeltek rám,enyhül a szorítás a csuklómon,apám ekkor rámnézett,s szemével intett hogy menjek.ne..nem..ne...suttogtam hangtalanul,de végülis kitéptem magam a férfi kezei közül,s futásnak eredtem.sose futottam még olyan gyorsan.az emberek nem akadályoztak meg,ijedten ugrottak félre utamból. majd végül elvesztem a tömegben,de én csak rohantam tovább,amerre láttam,sarokról sarokra futottam be,csak pár percig álltam meg pihenni.végül beesteledett,és elbújtam egy kapualjban.pár óráig vártam,nem jött utánam senki.sirattam,megtalált és újra elvesztett apámat.a rongybabát görcsösen szorongattam,és beletemettem könnyáztatta arcomat.éjjel a kapualjban maradtam.másnap reggel elindultam ezen a környének,ahol még sose jártam.a fizetésemből vettem magamnak egy egyszerü ruhát,és cipőt,mert abban amiben elindultam az emberek felhábordottan néztek rám.arcomon teljesen elvolt kenődve a festék,így az első kútnál lemostam.újra megváltoztam.nem maradt semmim,csak az a rongybaba ami már most koszos,és szomoru volt.nem mondta,de tudtam hogy szomoru.sokáig sétáltam teljesen letörten.valószínüleg már keres a rendőrség.megszaporáztam lépteimet,és ekkor jöttem rá,milyen éhes vagyok.az utcabéli standokon,csábítóan kínálták magukat,a szebbnél szebb cipók,és péksütemények.már szinte csorgott a nyálam,ahogy néztem őket.valószinüleg túl feltünően csináltam,mert a pultos megszólított.

 -Vegye,vigye! Olcsó,friss,és finom!Én csináltam ám saját kezüleg,ilyet máshol nem talál! Nézze milyen nagy,még szinte gőzölög,vegye,vigye!-lassan felnéztem a nőre,az ájulás környékezett.

 -Ha nincs pénze,takarodjék innen,feltartja a sort!-magam mögé néztem.senki nem állt ott.ez valószinüleg neki is feltünt,és morogva,letörte az egyik cipó felét.

 -Jóvanna,jóvanna,nincs sor,mert maga itt áll,tessék vigye,csak menjen már,nem bírom már nézni se!-mondta morogva,s odanyújtotta a cipó felét.hálásan rámosolyogtam,s összetettem kéz kezemet,és meghajoltam.

 -Köszönöm.-mondtam elhaló hangon,és továbbálltam.elkeseredetten szorongattam a cipót,nem tudtam hogy most egyem meg e vagy késöbb.hogy az egészet egyem e meg,vagy hagyjak belőle.végülis beleharaptam.nagyon finom volt,és laktató. megettem a felét,a maradékot elraktam az ingem zsebébe.szégyelltem magam,hogy így nézek,ki,hogy hajléktalan vagyok.gyorsabban mentem,s addig meg nem álltam amíg ki nem értem a városból.

4

 Itt már senki nem nézett rám ferde szemmel.egy földúton vitt tovább a lábam,mellettem egy erdő terült el.Nem tudtam merre megyek,minden idegen volt számomra,a fák a madarak,az ég,a szellő.Hamarosan szállást kellene találnom,és munkát.Órákig mentem,nem gondolva semmire.hamarosan beesteledett.elöttem,mögöttem még mindig a föld út,mellettem viszont már eltünt az erdő,helyette,nagy,fakó dombok díszelegtek. elindultam irányukba,hátha a dombok mögött találok valamit.bármit.házakat,embereket,állatokat,akármit.az egyik domb lábánál lepihentem.elővettem cipóm másik felét,mely már kemény volt,de nem zavart,megettem.lehunytam a szemem hogy gondolkodjék de akaratlanul is elaludtam.másnap hajnalban keltem.szörnyű álmom volt.aprócska,barna bőrű gyermekem nevetését és sírását hallottam,hatalmas fekete szemeit láttam,de elérni nem tudtam.lehangolódva tápászkodtam fel.elindultam,s kis idő múlva a domb tetejére értem.reményem beigazolódott.három aprócska házat találtam,de embereket,és állatokat egyet sem.megszaporáztam lépteimet,és óvatosan belöktem az egyik ház ajtaját.az nagyot nyikordult,ahogy nagy nehezen utat engedett nekem.beléptem.elhagyatott,csöndes hely volt.akárcsak a másik kettő.próbáltam rájönni mi történhetett itt,de ekkor lövésekre lettem figyelmes.gondolkodás nélkül beugrottam a legközelebbi sarokba,és térdeimet felhúzva,ijedten pillantottam a bejáratra.hangos ugatást hallottam,majd kis idő múlva egy kisebb kutya ugrott be az ajtón.halálra váltan,tágra nyílt szemekkel figyeltem,levegőt se mertem venni.

 -Na?Van ott valaki te?

 Hallottam egy férfi hangját.a kutya rámnézett,odaugrott hozzám,és megszimatolt,majd hangos ugatásba kezdett.próbáltam csititgatni és könyörgő szemekkel nézni rá,de nem használt.ki be ugrált a házban miközben ugatott.

-Jól van már,jól van már,megyek.

Hallottam újra azt a hangot.pár perc múlva egy fiatal férfi állt meg az ajtóban összehúzott szemekkel méregetett.

 -Hát te?

 Kérdezte gorombán,de én nem tudtam válaszolni,ijedten néztem rá.

 -Jó,állj föl.

 Mondta,miközben elindult felém,és fél kézzel felrángatott.kezében a puska még mindig gőzölgött.kilökött az ajtón,majd elkiáltotta magát.

 -őt találtam!

 De válasz nem érkezett,s a férfi ijedten maga elött lökdösve futásnak eredt,elöttünk a kutyával.újra lövéseket hallottunk.

 -Gyorsabban! Fuss!

Üvöltött rám,én meg ahogy bírtam szedtem a lábamat.pár perc múlva,kifulladva megpihentünk.én még mindig nem szólaltam meg.

 -Na mivan? Nem tudsz beszélni?

 Mordult rám a férfi.Majd megcsóválta a fejét és felállt.

 -No mindegy,tovább megyünk,hátha jól jössz még,bár nem hiszem,kicsi vagy és lány ráadásul néma és csúnya,de azért valamit biztos lehet veled kezdeni.

 Nem hangzott túl kedvesen,de nem bántam.Halkan megszólaltam.

 -Yari vagyok.

 -Mivan?-kérdezett vissza a férfi gorombán.Már hangosabban mondtam másodszorra.

-Yari vagyok,Prába faluból jöttem,és nem tudom hova tartok.

 -Jólvan,értem már,nem kell üvölteni.No indulás.

 Lassan,fülelve indultunk el
fantasy sorelválasztók

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 6
Tegnapi: 4
Heti: 26
Havi: 360
Össz.: 329 641

Látogatottság növelés
Oldal: Yari története
SZEMA HONLAPJA - KÁVÉZ ÉS PIHENJ VELEM - © 2008 - 2024 - szema.hupont.hu

A HuPont.hu jelszava az, hogy itt a honlapkészítés ingyen van! Honlapkészítés Ingyen

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »